"Nem mindegy milyen az illatunk, de honnan is indult? Majdhogynem az ősembertől, hisz már ő is égetett illatszerzés céljából gumifát és gyantás fenyőket. Ha pedig valakinek eszébe jutna illatos történelemkönyvet készíteni, abban az ókori Egyiptomnak minden bizonnyal tömjén- és mirhaillata volna, de magukat is illatosítottak virágokkal, melyeket olajba áztattak és átszűrtek. A görögök a padlóra és a falakra is locsoltak belőle, a rómaiak pedig a ruhájukra és a fürdőbe. A kora középkor már jázminillatú volna, az arabok ekkor találták fel a desztillálást, s terjedt el a köszönés: Jázminillatú reggelt! Az illatos növényt ugyanis hajnalban gyűjtik, évente sokat is exportálnak belőle. Európa csak a XVI. századtól kerül fel az illattérképre, ám ott hamar központi helyet szerez: hamarosan Grasse, a dél francia kisváros lett a világ illatközpontja. Innen ontja aztán a XVIII–XIX. század a levendula-, ibolya- és rózsaillatot.
A parfümöket azóta használják hölgyek és urak – s ami a mai fülnek furcsa: ugyanazokat. Mert csak a XX. században válnak szét a termékek női és férfi illatokra, melyek ma már többek akarnak lenni puszta illatélménynél: életstílust ígérnek, nyílt és rejtett üzeneteket közvetítenek. Így mindenki kedve, szándéka és pénztárcája szerint fedheti el teste eredeti-őszinte üzeneteit."
